Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus, kiképző család-pszichoterapeuta

1977-ben születtem Budapesten.

Képzettség

2004-ben végeztem a Debreceni (korábban Kossuth Lajos) Tudományegyetem pszichológia – történelem – középkori művelődéstörténet specializáció szakán.

2005-ben „Családterapeuta” vizsgát tettem a Magyar Családterápiás Egyesületnél. Korábban relaxáció, hipnózis és pszichodráma módszereket tanultam, ám végül a családterápia mellett köteleződtem el.

2008-ban szereztem meg a „Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus” szakvizsgával járó címet a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Egyetemen.

2012 novemberében „Pszichoterapeuta” szakvizsgát tettem.

A fentiek összegzéseként 2012 decembere óta viselhetem a kiképző család-pszichoterapeuta címet.

Munkatapasztalat

Eddigi munkáim során módom nyílt megtapasztalni az alkalmazott rendszerszemlélet számos területét:

Egyetemista korom, 2002 óta veszek részt megfigyelő gyakornokként, koterapeutaként, majd önállóan családterápiák vezetésében. 2007 óta bekapcsolódtam a családterápia oktatásába is, ma már önállóan vezetek elméleti és módszertani tanfolyamokat, önismereti és szupervíziós csoportokat. A Magyar Családterápiás Egyesület Etikai Bizottságának elnöke, valamint a családterápiával és családterápiás képzéssel foglalkozó Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány kuratóriumi tagja vagyok.

Hat évig a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Magatartástudományi Intézetében orvosi kommunikációt és egészséglélektant oktattam, jelenleg a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézet óraadó oktatójaként családterápiát, alkalmazott rendszerszemléletet, párkapcsolati jelenségeket és kapcsolati kommunikációt oktatok. Harmadik éve tartok rendszeres szupervíziót az ELTE Kortárs Segítők csoportjának.

Dolgoztam Nevelési Tanácsadóban, egészségügyben, középiskolákban és humánerőforrás-fejlesztésben pszichológusként. Trénerként pedig képesség- és szervezetfejlesztő tréningeket vezettem Szombathelytől Szerencsig, Salgótarjántól Szegedig, 6 fős kisvállalkozásnál és 23 000 fős óriáscégnél.

Az elmúlt években tíz cikkem jelent meg nyomtatásban, és több mint száz előadást tartottam család- és párkapcsolati témákban.

Szeretnénk felhívni a figyelmed, hogy szerzőinket és előadóinkat nem éred el telefonszámainkon! Szakembereink elérésében, sajnos, nem áll módunkban közvetíteni, őket az egyéb platformjaikon kell megkeresned.

Kozma-Vízkeleti Dániel legújabb könyvei

Otthonról hoztuk

Angster Mária, Bagdy Emőke, F. Várkonyi Zsuzsa, Kozma-Vízkeleti Dániel, Lukács Liza, Orvos-Tóth…

Bízz magadban

Bagdy Emőke, Kádár Annamária, Kozma-Vízkeleti Dániel, Pál Ferenc (Feri atya), Szondy Máté