Dr. Kígyós Éva pszichológus, agykontroll-oktató

Bölcsészdoktor, klinikus szakpszichológus, tagja az Integratív Pszichoterápiai Egyesületnek, a Magyar Hipnózis Egyesületnek, a Magyar Pszichológiai Társaságnak és a Magyar Pszichiátriai Társaságnak.

Néhány szó magamról:

"Kamasz koromban régész akartam lenni, de a képzés akkori lehetőségei miatt az érettségi után nem jelentkezhettem erre a szakra. Sok volt a véletlenszerű abban, amiért a pszichológiát választottam, de úgy látszik ez volt a sorsom, mert azóta is ebben tevékenykedem.
1969-ben végeztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetem lélektan szakán.
Több terápiás módszert tanultam meg képzéseken, ami jelentős időbeli és anyagi ráfordítást igényelt. Klinikus szakpszichológus vizsgát tettem, majd 1982-ben megvédtem doktori disszertációmat.
25 évig egy gyermekkórház neurózis osztályán gyerekekkel és családjaikkal foglalkoztam. Ahogy gyűltek a tapasztalataim, egyre nehezebb volt azzal az emberképpel dolgoznom, amelyet az akadémikus tudomány jelenleg elfogad, és amelyre a különböző megközelítésű terápiák épülnek. Bár szerettem volna az addig megszerzett tudásomat használni a munkámban, valami megmagyarázhatatlan belső kényszerítő erő hajtott, hogy tovább keressek. Így aztán nagyjából az 1990-es évektől egyre többet olvastam, tanultam az ember eredetéről, múltjáról, fejlődéséről. A régészet iránti érdeklődésem visszaköszönt, és új tartalmat nyert.
Ma az antropozófia emberképét tudom elfogadni, és számomra ez a megközelítés teszi lehetővé, hogy segíteni tudjak a hozzám fordulóknak. Főként előadásokat és tanfolyamokat tartok, mert szeretném sok emberrel megismertetni azt a tapasztalatomat, hogy problémáinkra másként is tekinthetünk, mint ahogyan jelenlegi közgondolkodásunk teszi. Tagja vagyok a Magyarországi Camphill Egyesületnek, ahol társaimmal azért dolgozunk, hogy nálunk is teret nyerjen a fogyatékkal élők olyan sajátos oktatása és nevelése, amely Rudolf Steiner pedagógiai tanításain alapul.
Olvasmányaim mellett ma a két legfontosabb "tanítóm" ötéves és kétéves kisunokám. Hihetetlen biztonsággal jelzik vissza a viselkedésükkel, hogy amit gondolok róluk, vagy amit tenni próbálok velük, helyes-e."

Szeretnénk felhívni a figyelmed, hogy szerzőinket és előadóinkat nem éred el telefonszámainkon! Szakembereink elérésében, sajnos, nem áll módunkban közvetíteni, őket az egyéb platformjaikon kell megkeresned.

Dr. Kígyós Éva legújabb könyvei

Belső utakon

Bagdy Emőke, Csernus Imre, Czeizel Endre, Daubner Béla, Feldmár András, Kádár Annamária, Kígyós Éva…

Magára hagyott generációk. Fiatalok és öregek a XXI. században

Csepeli György, Kígyós Éva, Popper Péter