Figyelem! Ez az oldal cookie-kat használ, hogy a legjobb élményt tudjuk nyújtani a felhasználóinknak! További információk Megértettem!

Ezúton tájékoztatunk, hogy irodánk január 19-én, csütörtökön és január 20-án pénteken technikai okok miatt zárva tart.
Nyitott Akadémia

Mireisz László

buddhista filozófus

Mireisz László Filozófus, a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetben tanult, ahol 1982-ben pappá szentelték, majd annak később tanszékvezető tanára lett.
1985-1990 között tanára, majd tanszékvezető tanára a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetnek.
1989-től az Átama buddhista szahadzsija rend három alapítójának egyike és vezetője.
Egyik alapítója a Tan Kapuja Buddhista Egyháznak, valamint főiskolának és itt a buddhológia tanszéket vezeti.
1993-tól a keleti tanítások és a magyar hagyomány ötvözéséből született "javas" út kidolgozását és a Javaskönyv összeállítását végezte, majd megalapította a Tejút Iskola Közalapítványt.
1999-től a Tan Kapuja Buddhista Egyház vezetője. Írói, zenei és más munkái mellett előadásokat tart a keleti tanítások és gyakorlatok átültetése és népszerűsítése, ill. a keleti és a nyugati létszemlélet közeledése érdekében.

Témakörei
A buddhizmus, a hinduizmus gyakorlatai és filozófiája, különös tekintettel a középkori buddhista irányzatokra. A nyugati és keleti filozófia, pszichológia és létszemlélet. E tárgykörben számos publikációja ismert.

Szerzőink, előadóink

Ügyfélszolgálat